Egy többdimenziós univerzumban élünk, ami egy többdimenziós és végtelen tudatosság része, melyet Istennek és Teremtésnek hívunk. Mi magunk többdimenziós lények vagyunk. Tehát ennek a könyvnek is többdimenziósnak kell lennie, ha jelentékenyen hozzá kíván járulni az emberi szabadsághoz.
A könyv leleplezi, hogyan manipulálja mindennapi életünket egy titkos érdekcsoport és azt is megmutatja, melyek azok a spirituális okok és megoldások, amelyek valódi szabadságot hoznak majd a Föld bolygó és a rajta élők számára. Ez utóbbi megjegyzés arra vonatkozik, hogy mi mit gondolunk és érzünk magunkkal kapcsolatban, de mielőtt elkezdeném felfejteni a világméretű manipuláció szálait és megneveznék néhány embert és szervezetet a résztvevők közül, fontos, hogy felvázoljam az összefüggéseket, amelyben bemutatom ezen dolgokat. A legkevésbé sem szeretném, ha az emberek a globális manipulátorok és tetteik iránti dühvel, gyűlölettel vagy megvetéssel telve olvasnák ezt a könyvet. A könyv megírásakor nem az a szándék vezetett, hogy ujjal mutogassak a felelősökre, hanem egyszerűen az, hogy bemutassam, mi történik, amikor az emberi faj lemond a józan eszéről. És hogy milyen gyorsan változnak majd meg a dolgok - sőt máris változnak - amint visszavesszük azt.
Azért említek neveket, mert tudnunk kell, ki van a manipulációk mögött, ha fel akarjuk fedni, hogy mi történik. Ez a nyilvánosságra hozatal azt a lehetőséget is megadja majd ezeknek az embereknek, hogy szembe nézzenek tetteikkel és felismerjék, hogy a mások feletti irányítás és uralom vágya saját belső kiegyensúlyozatlanságuk és önmaguk iránt érzett útálat kifejeződése. Azzal, hogy fellebbentjük a fátylat ezekről a titkokról, közelebb hozzuk a pillanatot, amikor az ilyenfajta uralom és manipuláció napjai végetérnek. De ez az elit érdekcsoport, amely a világot irányítja - én Globális Elitnek hívom őket - a saját teremtményünk. Semmi jó nem származik abból, ha gyűlöletet fröcsögünk feléjük, és elítéljük őket a világ bajai miatt. Igen, ahogy később ez láthatóvá válik, ugyanez a csoportosulás irányította a háttérből a két világháborút és az összes világméretű negatív eseményt a huszadik évszázadban és azt megelőzően. De az emberi faj többi tagja nélkül ezt nem tudták volna véghezvinni. Egy maroknyi elit nem tud kirobbantani háborúkat, hacsak ezrek vagy milliók nem akarják, hogy ágyútölteléknek használják őket. Ha az emberek ezt a könyvet elolvasva a teljes felelősséget áthárítják a történtekért a Globális Elitre, akkor éppen a lényegét vétik el annak, amit mindvégig bizonyítok. Ami a világban történik az a tükörképe annak, ami itt és most játszódik bennünk, az egész emberi fajban. Mi hoztuk létre ezt a valóságot. De hogyan?
Ellentétben azzal, amit az orvostudomány megszállottan szajkózik nekünk, a fizikai test nem az egész emberi lény. A test egy fantasztikus fizikai héj, amin keresztül az örökkévaló önmagunk megtapasztalja ezt a fizikai világot. Messze több vagyunk, mint egy test. A Teremtés az egyetlen végtelen szellem kifejeződése és minden életforma egy-egy aspektusa (látvány, külső megjelenés, arculat, jelleg; nézőpont – a ford.) ennek az egyetlen szellemnek: amit sokan Istennek hívnak. Mi egymás vagyunk. Mi mindannyian Isten vagyunk, ha ezt a megnevezést óhajtod használni. A közepén ennek a szellemnek van egy tudat, amit én vakító fényként látok – a Forrás Tudat, amelyből minden más létre lett gondolva. A Teremtés a valóság végtelen számú dimenzióiból, hullámhosszaiból, frekvenciáiból áll. Ez a fizikai világ csak egy közülük. Az említett frekvenciák ugyanazt a teret foglalják el, mint a mi fizikai világunk. Pontosan úgy, mint ahogy az összes környékedre sugárzott televíziós, rádiós és telekommunikációs frekvencia egyszerre foglalja el azt a teret, ahol most éppen a tested van. Nem lépnek kölcsönhatásba egymással, mert különböző frekvenciákon avagy dimenziókban vannak; különböző sebességgel rezegnek. Abban a pillnatban, amit halálnak hívunk, elménk-érzelmeink-szellemünk, tehát gondolkodó és érző részünk kilép a testből, a „genetikus űrruhából”, ahogyan én hívom. Ez a mindörökké létező szellem átlép a valóság egy másik hullámtartományába, egy másik „világba”, hogy ott folytassa fejlődését. Mindössze ez történik a „halál közeli élmények” alatt vagy egy „ testen kívüli” élmény alatt is, amikor az emberek kis időre elhagyják a testüket mielőtt visszatérnének, hogy feltűnően hasonló tapasztalatokról számoljanak be. Az élet mindörökké tart- mindenki számára.

  
Szellemi, érzelmi, lelki énjeink mágneses energiamezők sorozatai, amelyek kölcsönhatásban állnak egymással olyan energia örvényeken át, amelyeket széles körben a hindu vagy szanszkrit eredetű csakra néven ismernek, jelentése fénykerék. Ezek az örvények energiaspirálok, amik keresztezik lényünk minden síkját, és energiát továbbítanak közöttük. Ezen a rendszeren át megy végbe az, hogy egy kiegyensúlyozatlan állapot az érzelmi síkon, amit talán a stressz okozott, átterjed lényünk más szintjeire, beleértve történetesen a fizikai testet. Ez az, ahogy betegséget okoz a stressz. Amit „fizikai” betegségnek hívunk, az valójában egy többdimenziós diszharmónia, avagy a lelki nyugalom, jólét, az egész-ség hiánya. Folyamatosan mágneses energiát szívunk magunba a kozmoszból, főként a „gyökér csakrán” át, a gerincoszlop alján. Miután ez az életerő áthaladt lényünk szintein és magunkhoz vettük belőle, amire szükségünk van, kibocsátjuk az energiát a csakrákon át vissza a kozmoszba és a körülöttünk lévő világba. (I. ábra) Ezeket az energiákat érzékelik az emberek, amikor aról beszélnek, hogy valakiből jó vagy rossz „rezgések” jönnek. Ugyanerről van szó, amikor azt mondjuk egy házról vagy egy helyről, hogy” kellemesnek”, „hivogatónak” vagy éppen „ijesztőnek” érezzük..
Amit „atmoszférának, légkörnek” hívunk, azt valójában emberek által keltett rezgések (energia mezők) alkotják, vagy a jelenben, vagy a múltban. Az emberek gyakran kényelmetlenül érzik magukat a régi csaták helyszínén, mert érzik az energiát, amit a résztvevők fájdalma, agressziója és szenvedése hagyott a helyszínen.
Alapvető különbség van a gyökér csakrán át felvett energia és az általunk kibocsátott energia között. Ez abból származik, hogy energia természete és formája megváltozik miközben áthalad rajtunk. Rákerül a mi egyedi energiamintánk lenyomata, és ez a minta pontosan tükrözi, ami bennünk történik abban a pillanatban gondolatilag, érzelmileg és lelkileg. Pillanatról-pillanatra egy energiamezőt sugárzunk ki, amely tükrözi, hogy mit gondolunk magunkról. Úgy tűnhet, ennek semmi köze a világ befolyásolásához, pedig ténylegesen ebből fakad mindaz, ami eddig történt és a továbbiakban is történik.
Valahogy úgy lehetne elképzelni ezt a folyamatot, mintha beburkolóznánk egy mágneses köpenybe, aurába. A „hasonló hasonlót vonz” szabálya szerint ez a mágneses energiamező – a belső személy külső tükröződése – vele csereszabatos, összeegyeztethető energiamezőket vonz magához. Minden ami van, energia – és ezt még az uralkodó, szűklátókörű tudomány is kezdi tisztán látni. Egy ember nem más, mint mágneses energiamezők egyfajta sorozata, akárcsak egy hely, egy tapasztalat, egy szituáció – minden. Az élet ezen energiamezők kölcsönhatása, melyek mindegyike rendelkezik a gondolkodás és információ megőrzésének képességével. Az energia tudatosság, a tudatosság energia. Ez a két dolog ugyanaz. Ha nehezen hihetőnek hangzik, hogy egy fal, vagy a víz, vagy egy szikla gondolkodhat és információt tárolhat, akkor emlékezz rá, hogy mindezek energiamezőkből állnak. Vajon ezen a komputeren belül, amin épp dolgozom, mi őrzi meg az információt, amit leírok? Egy mágneslemez. Ugyanaz az alapelv. Annak oka, hogy miért vonzódunk bizonyos emberekhez, helyekhez, élményekhez és életmódokhoz, az az, hogy mágnesesen vonzanak magukhoz. És ez a vonzás a „köpenyünk” mágnesességéből fakad. Ez a köpeny viszont puszta visszatükröződése annak, amit vélünk, gondolunk magunkról. Az életünk pontos fizikai másolata a tudatalatti elménknek. Ahogyan az gondolkodik, érzékeli önmagát, másokat és a világot, pontosan az kel életre fizikailag az emberekben, helyekben és tapasztalatokban, amiket magunkhoz vonzunk. Amikor gyerek voltam, az a mondás járta: „Gondold, hogy szerencsés vagy, és az leszel”. Egy örök igazságot tartalmaz ez a mondás, bár a szerencséhez semmi köze. Olyan embereket, helyeket és tapaztalatokat vonzunk magunkhoz, akik mágnesesen kapcsolódnak a „köpenyünkhöz”. Ezért, ha belül azt hisszük, mindig szegények és elnyomottak leszünk, ezt a mintát tartalmazza majd a köpenyünk. Azt mondhatnánk, a reménytelenség köpenyévé válik. Ez a mágneses minta azután magához vonzza azokat a tapasztalatokat, amelyek biztosítják, hogy szegények és elnyomottak maradjunk. Már meg is teremtettük a saját valóságunkat. Annyira, de annyira életbevágó megérteni, nemcsak e könyv kapcsán, hanem az élettel magával összefüggésben:

  
Mi teremtjük a saját valóságunkat.

Az évezredekre visszanyúló vallásoknak és ősi szövegeknek volt egy közös témája: „amint vetsz, úgy aratsz”, „szemet szemért és fogat fogért”, és „amit másokkal teszel, azt teszik majd veled is”.
Az a szó, amivel mostanában legtöbbször jelölik ezt a folyamatot a „karma”. Nagyon gyakran a karmát csak negatív megvilágításban tárgyalják. Valami kellemetlen dolog történik valakivel és erre azt mondja, hogy ez biztosan az ő „karmája” volt. Majdhogynem a büntetés egy formájának tekintik. Azon a szinten valóban büntetés – önbüntetés. Mi hoztuk létre, nem valami dühös, ítélkező, ujjával fenyegető Isten! Amit karmának hívunk – szerintem – csak egy másik szó arra, hogy elmondjuk, miképpen teremtjük saját valóságunkat. Ha kiegyensúlyozatlanok vagyunk, és ez odavezet, hogy másokkal rosszul bánunk, ez a kiegyensúlyozatlanság hozzánk fog vonzani egy fizikai tapasztalatot, egy „tükröt” is, ami megmutatja, mit is gondolunk saját magunkról. Íly módon amit másokkal teszünk visszatér majd hozzánk, mert mi még mindig ragaszkodunk ahhoz a kiegyensúlyozatlansághoz, az önmagunk-iránt-érzett-szeretet hiányához, ami odavonzza majd a megfelelő eseményeket. Ha jó viszonyban vagyunk saját magunkkal, és pozitív felfogásunk van az életünkről, akkor azt a világot teremtjük magunk körül. Ez a pozitív „karma”. A felfogásom eltér a New Age áramlat karma képétől, amely úgy tűnik azt tartja, ha egyszer elkövettünk valamit, akkor arra mindenképp lesz egy karmikus válasz, nem számít, hogy mit teszünk a későbbiekben. Én úgy érzem, ha valakivel negatívan viselkedünk, majd felismerjük miért tettük és megváltoztatjuk azon tettünk belső okát, megváltoztatjuk mágneses kisugárzásunk, köpenyünk természetét, és akkor nem vonzzuk a „karmát”. Nincs rá szükségünk, mert felismertük benső egyensúlyvesztésünket. Ez minden, amiért a karma létezik. A Teremtés a szeretetről szól. Önmagunk szeretetéről és mindenki más szeretetéről. A karma része ennek a szeretetnek. Egy eszköz, amely lehetővé teszi, hogy szembenézzünk magunkkal, ledobjuk a negatív poggyászt, és haladjunk tovább. Ez egy segítség a fejlődéshez, egy ajándék, nem büntetés – hacsak mi magunk úgy nem döntünk, hogy azzá tesszük. Nem számít, milyen élmények értek eddig az életedben vagy érnek most, te teremtetted őket, és senki más.
Két dologra érdemes emlékezni mindvégig, amíg ezt a könyvet olvasod és mindvégig amíg éled az életedet: az áldozati gondolkodásmód, lelki beállítottság teremti az áldozati valóságot. Valamint: ha hiszel benne, meg fogod valósítani.
A valóság ezen teremtése sok szinten történik. Az egyének közti kölcsönhatások összessége felhalmozódik az emberiség kollektív tudatában. Minden faj rendelkezik egy kollektív tudattal, amivel a faj minden egyede össze van kapcsolva. Gondolati mintáinkat folyamatosan hozzáadjuk a kollektív szinthez, és hozzáférésünk van a többi kollektív szinten tárolt mintához. Ez egy kétirányú áramlás. Adunk és kapunk. A tudósok kimutattak valamit, amit úgy hívnak, a századik majom jelenség, amiről írtam már más könyveimben. Felfedezték, hogyha egyszer egy faj bizonyos számú egyede megtanul valami újat, hirtelen a faj többi tagja is meg tudja tenni anélkül, hogy megmutatnák nekik. Egyszerűen ösztönösen megteszik. Habár a hivatalosan elismert tudományok nem tudják megmagyarázni a jelenséget, lévén hihetetlenül szűk rálátásuk az élet természetére, a folyamat rendkívül egyszerű. Amint egy bizonyos számú egyed egy fajon belül továbbítja az új tudást a kollektív szintre, a kollektív tudat változása eléri a „kritikus tömeg” pontját. A tudás eléggé megerősödik a kollektív tudatban, hogy a faj minden egyes tagja hozzáférhessen. Miután ráhangolódtak a rezgésre (a gondolati mintára) ami az adott tudást tartalmazza, tudják, hogyan tegyenek meg valamit anélkül, hogy bárki megmutatná nekik, mert a gondolati minta vezeti őket. Mi ezt ösztönnek vagy ihletnek hívjuk, pedig valójában ráhangolódás egy rezgésre (frekvenciára), amely tartalmazza azt az új információt.
Mindaz, amit elmondtam arról , hogy az egyén hogyan teremti saját valóságát, ugyanúgy vonatkozik a kollektív emberi tudatra is. Tükrözi az emberi gondolkodás végeredményét, annak összességét, amit az emberi faj, mint egész gondol magáról. Ha az emberiség nem kedveli önmagát, nem szereti önmagát, nem tiszteli magát, akkor ezt a valóságot fogja menteremteni ezen a bolygón. Annak megfelelő fizikai megnyilvánulásokat vonz majd magához, ahogyan a saját értékeit és lehetőségeit látja. Csak épp ez alkalommal a mágneses köpeny nem egy embert borít be, hanem az egész bolygót. Ez teremti a világméretű valóságot.
  
Nézd meg ennek a folyamatnak a következményeit a mindennapi életünkben. Az emberiség egésze szeretné elhárítani a felelősséget azért, ami a világban történik. Ha bármi rosszul megy, halljuk a sírást: „Mit fognak ők tenni ezzel kapcsolatban?” Ritkán nézünk önmagunkra, amikor felelősségről van szó. Lehet, hogy szeretünk panaszkodni a politikusokra és a bankárokra, de azért a legtöbb ember még mindig inkább azt szeretné, hogy mások működtessék a világot, minthogy elfogadja a részvétel felelősségét. Ezek azok a gondolati minták, melyek uralják a kollektív elmét, és ezért az megteremtette ezt a valóságot kollektív, világméretekben. A kollektív tudat válaszként arra a vágyra, hogy „csinálja valaki más”, egymáshoz vonzotta az energiamezőket – embereket -, hogy építsék föl a titkos hálózatot, mely most irányt szab mindenki életének. Megkaptuk, amit kértünk, amit „létregondoltunk”. Ugyanez igaz a vallásokra. Őket is a kollektív elme gondolat mintái hozták létre, éppúgy, mint a médiát és más intézményeket, amelyek a félelemet és a bűntudatot használják fel a manipulációhoz és az irányításhoz. Ezek kollektív szinten tükrözik, amit az emberek milliárdjai mindennapi életükben tesznek. Félelemmel és bűntudatkeltéssel manipulálnak, hogy elérjék céljaikat. Figyeld magad néhány napig, és nézd meg hányszor használsz te (és mások) félelem- és bűntudatkeltést, hogy kézben tarthass egy helyzetet. Megtesszük, anélkül, hogy tudatában lennénk, és ezt a viselkedésmódot adjuk tovább a gyermekeinknek. Mert mit is mondunk nekik?

„Rossz fiú vagy. Ha még egyszer ilyet teszel, elnáspángollak. Várj csak, amíg apád hazajön! Majd megkeserülöd, hogy ilyet tettél.” (félelem)

„Rossz kislány vagy. Hogy tehettél ilyet a anyáddal és apáddal? Hogy okozhattál nekünk ilyen bánatot? Amikor mi annyi mindent megtettünk érted.” (bűntudat)

Ezek csak apró példák arra, hogyan használjuk a félelemet és a bűntudatkeltést a gyerekkel szemben. A gyerekek már korán megtanulják, hogy ugyanezt tegyék másokkal. Mire elérjük a felnőttkort és a viszonyokat amelyek a felnőtt korra jellemzőek, az irányítás és manipulálás céljábólhasznált a félelem- és bűntudatkeltést művészi szintre emeljük. Díjakat kellene osztogatni érte, mint annyi minden másért! Ez a gondolati minta következésképpen eluralta a elmét tudatot, majd az megteremtette ennek kollektív fizikai tükörképét – a vallásokat és más intézményeket, amelyek megmondják nekünk, hogy mit gondoljunk, valamint félelemet és bűntudatot használnak, hogy irányítsanak. Megint csak, mi teremtettük őket. Ők a mi tükörképünk, legalábbis a kollektív önmagunké. Ez viszont jó hír, mert így hatalmunkban áll megszüntetni ezt a világméretű manipulációt azzal, hogy felhagyunk saját személyes manipulációinkkal.
Az emberi felfogás ilyesfajta átalakulása oly létfontosságú e bolygó jövőjére és a világra nézve, amit gyermekeinkre hagyunk! Az emberiség vágya, hogy átruházza a döntés felelősségét, lehetővé tette egy olyan rendszer kifejlődését az eltelt évezredek folyamán, amely rendszer ma egy világméretű fasiszta diktatúra megteremtésének küszöbén áll. Hogy a fasizmus Adolf Hitlerrel véget ért? Bárcsak úgy lenne. Ugyanaz a gondolkodási séma irányítja a világ titkos kormányát ma is, ami percről-percre úgy manipulálja az emberi elmét, hogy elfogadjon egy központosított világméretű zsarnokságot. Ezt a zsarnokságot úgy hívják Új Világrend, és – hacsak fel nem rázzuk magunkat spirituális szendergésünkből – ez egy világkormányban fog megnyilvánulni, egy központi világbankban és fizetőeszközben, egy világhadseregben; és egy olyan népességben, amelyet beültetett mikrochipek kötnek össze a központi számítógéppel. Ha bárki úgy gondolja, ez nevetséges, akkor neki a következő néhányszáz oldal nagyon kijózanító lesz. Elképesztően közel vagyunk mindezekhez a dolgokhoz. Itt az ideje felnőni és felébredni.
Miközben annak a történetét olvasod, hogy hogyan irányították és manipulálták ily mértékben a te életed és a bolygóét, kérlek emlékezz rá, ezt minnyájan teremtetük. Az emberek, akiket megnevezek és az események, amelyekről írok csak tükrök, amik visszatükrözik az emberi fajra és a Földre a bennünk lévő gondolat mintákat. Ez a világ csupán emberi gondolat fizikai válva. Amikor felismerjük, melyek a káros minták és eltávolítjuk azokat, a valóságunk meg fog változni és a világ meg fog változni. De nem elébb.

Ez a történet velünk kezdődik és végződik.


 

'. feladat:

Fogalmazd meg a fenti könyvrészlet lényegét egyszerü, hétköznapi nyelven, és írj róla egy egyoldalas összefoglaló cikket! Ha kész, másold be a blogodba!

dtj | 11:58 |

Fogalmazási gyakorlatok

Kérdezéstechnika Online

dtj | 11:07 |

Bemutatkozás

Fogalmazási gyakorlat

(Nem nyilvános.) Ez a gakorlat az Életjáték 1. program része. Ha kérdésed van, fordulj ahhoz a személyhez, aki erre az oldalra irányitott!

Linkek

- freeblog
- statgép
- blogring
- href

Archívum

- 2005. 04. 01.

Egyéb

- rss